Az ?rd?g, mihelyt magára kanyarította a k?penyét, láthatatlanná lett, de azért megnyugtatta Lazarót, hogy híven k?vetni fogja. Az ?regember csak a hentesbárdot vette magához a konyhából meg egy rossz kaftánt, de kül?nben ahogy volt, papucsban-hálóingben ment is Diegóért.

  Diego szolgálói nem voltak elragadtatva az éjjeli vizitációtól. Lazarót kétszer hasba rúgták, kiüt?tték egy rossz fogát, aztán elküldték a pokolba. A bárdot elvették t?le.

  – No, van még dolgod a világon?

  Az ?rd?g hátradobta az óriási, szarvairól a homlokáig lógó csuklyát. Látványosan próbált nem vigyorogni. Lazaro a falnak támaszkodva botorkált mellette a s?tét utcán.

  – Van.

  Bostor s?r?n pislogott a kecskeszemeivel. Lehajolt az ?reghez. Az konokul ment tovább.

  – Ugyan mi?

  – át kell adnom az üzletem a fiamnak…

  – Végrendelet?

  – Az kevés. Meg is kell áldanom.

  – Atyai kezeddel?

  – Avval.

  Bostornak ez annyira tetszett, hogy még a csapszékhez is elvezette az ?regembert, ahol Jacobo mulatott. A pomagránáthoz címzett borkimérés alig volt t?bb egy lyuknál a juderia* falában.

  Ebben a kései órában a csaposon kívül csupán a négy legelszántabb vendég tartotta magát: Lazaro fia meg három fegyveres. Rozsdás sisakok, gambezonok vért nélkül, egy lándzsa, egy kopott hüvely? kard, sanda t?r?k, baltaarcok.

  Jacobo az apja láttán mereven kihúzta magát, és támogatásért a boroskupájába kapaszkodott. Kerekfej?, szúrós tekintet?, vállas gyerek volt. Aki nem ismerte, akár még apródnak is nézhette volna. Az ?reg olyan kedvesen szólt hozzá, ahogy csak igen ritkán szokott.

  – Gyere csak velem, fiú!

  Se kutyak?l?k, se szamár, se kenyérpusztító. Csak fiú, így egyszer?en. Jacobo ?szt?n?sen f?lemelkedett ültéb?l, de az egyik zsoldos marasztalóan ráfogott az alkarjára.

  – Kegyelmedet talán az apja küldte? – kérdezte foghegyr?l az ?reget.

  – én vagyok az apja. Ma t?lt?ttem be a hatvanat, és meg akarom áldani!

  Bostor a k?penye rejtekében elkuncogta magát Lazaro m?g?tt. Minden gyertyaláng megingott egy pillanatra. A zsoldosoknak a szeme se rebbent.

  – Megáldhatod éppen, ha annyira akarod, de úgy áldd meg, hogy Szent Mihály is benne legyen, mert holnap a fiad katonának áll!

  Lazaro leveg?t nem kapott a d?bbenett?l. Mintha vasajtók csapódtak volna be el?tte sorban egymás után, lezárva minden kiutat. K?ny?r?gve meredt Jacobóra, aki szép lassan visszaült a helyére. Eltolta magától az addig szorongatott kupát.

  – Nem muszáj megáldanod, édesapám. Majd megáld a pap…

  – De hát te vagy az egyetlen fiam! Ott a ház, az üzlet, a sok adós meg a helyed a céhekben!

  Jacobo nem értette, mi ez a nagy felhajtás. Két éve nem beszélt ennyit az ?reggel.

  – én ezt mind csak elherdálnám, édesapám. Nem való pénz a kezembe, megmondtad elégszer. Majd fogok bele kardot. Adjad a részemet a…

  Lazarót elfutotta a pulykaméreg.

  – Majd azt én tudom, kinek adom a részedet!

  ?k?lbe szorultak a kezei.

  – Apád vagyok, és azt csinálod, amit mondok!

  A zsoldosok arcán mintha mosoly játszott volna.

  – úgyhogy most velem j?ssz!

  Jacobo lehajtotta a fejét, és kelletlenül ugyan, de nekikészült, hogy otthagyja az asztalt. A három hadfi el?bb volt talpon. Kezük a t?rük?n. A legkisebb egy fejjel, és két arrobával** nagyobb volt az ?regembernél.

  – Kegyelmed talán nem hallotta, mit mondott a fiatalúr? – kérdezte az el?bbi katona.

  Lazaro elh?lten nézett végig az arcokon. A fiáén zavartsággal elegy dac, a katonákén tárgyilagos készenlét. Nem ? lesz az els? marrano, akit megvernek. Ha tovább hergeli ?ket, Jacobóval talán még a házába is beengedtetik magukat… ?sszecsikordultak a fogai.

  – Hát akkor áldjon meg a Szent Mihály, édes fiam, mert én nem foglak!

  Kicsoszogott a csapszékb?l. A küsz?br?l még hallotta, ahogy a katonák felr?h?gnek m?g?tte. Nem volt benne biztos, hogy a fia nem nevetett velük.

  +++

  – Lazaro, Lazaro, ezzel csak meg?leted magad…

  Reading on Amazon or a pirate site? This novel is from Royal Road. Support the author by reading it there.

  Az ?regember marokszám t?mte a dukátokat egy cserépkorsóból a kaftánja zsebeibe. Jó mély zsebek voltak, jutott bel?lük kintre is, bentre is. Lazaro házának pincéjében tucatnyi viasszal lezárt pénzeskorsó rejt?z?tt egy titkos csapóajtó alatt. Ez volt a vésztartalék, amihez az ?reg csak hozzárakott, el soha nem vett bel?le.

  – Avval te ne t?r?dj!

  – Hát de legyen már eszed… úgy z?r?gsz a pénzt?l, még az érsek is hallani fogja, hogy kij?ttél a zsidónegyedb?l! Elveszik t?led, miel?tt a szegényeknek adhatnád, téged meg elásnak.

  Lazaro abbahagyta az ezüst?k lapátolását, és gyanakodva végigmérte a madárlábú rémet. Az aggodalom legkisebb jelét sem tudta f?lfedezni rajta a gyertyaláng pisla fényénél.

  – Nekem még dolgom van itt a f?ld?n.

  Megmarkolta a korsó füleit, és üggyel-bajjal visszasüllyesztette a t?bbi mellé.

  – Lányaim nincsenek. A fiamnak nem kell. Mit csináljak a pénzzel, tegyem a fejem alá?!

  Bostor kecskeszemeiben megvillant valami.

  – Komolyan kérdezed?

  – Komolyan!

  Az ?rd?g sandán elvigyorodott.

  – Hagyd itt Catalinának! Tudja ám, mit kezdjen vele, csak azt várja, hogy elpatkolj. Egyszer viszont megunja a várást, és még nagyobb szarvakat kapsz t?le, mint Farinától…

  Az ?reg odak?p?tt Bostor lába elé, csak úgy csettent. Lecsukta a csapóajtót, és kezében a gyertyatartóval nekivágott a f?lfelé vezet? lépcs?nek.

  +++

  A zsidónegyedb?l s?tétedés után nem volt egyszer? kijutni. Kapuit bezárták, falait ?rizték. Lazarót egy púpos ?rd?g avatta be sok évvel ezel?tt, mely házak pincéje van egybenyitva a negyeddel szomszédos házakéval, és kivel kell megállapodni, ha használni akarja ?ket. Amióta a zsidók ellen létrehozták az inkvizíciót, és minden sarkon ferencesek meg domonkosok prédikáltak a marranók ellen, nagy kiváltság lett szabadon járni-kelni.

  Lazaro a San Román-templomtól nem messze j?tt f?l a felszínre. A templom a zsidónegyed szomszédságában állt. A legt?bb toledói converso*** itt keresztelkedett meg, és misére is ide jártak vasárnaponként. Lazaro az idejét nem tudta, mikor gyónt utoljára, de a perselybe mindig tett annyit, mint mások. A lelki atyja, egy Cristobal nev? pap, gyanakodott is rá, hogy titokban még a régi hitét gyakorolja, de Cristobal atya alig múlt harminc, Lazaro pedig túl ?reg volt már, hogy minden tejf?l?sszájúnak a kedvére tegyen.

  Nem mert átvágni a templomtéren, hátha meglátják: zegzugos, sz?k utcákon át megkerülte az egész épületet. A kaftánjában minden lépésnél cs?r?gtek a dukátok, hiába próbálta lefogni ?ket. Bostor – láthatatlanná tev? k?penyébe burkolózva – a nyomában sompolygott, készen rá, hogy bármelyik pillanatban felnyalábolja, és meg se álljon vele a pokol negyedik k?réig.****

  A templom mór stílusú, hátsó ajtaja el?tt, ahonnan gyónás után távoztak a hívek, keresztben fekve aludt egy koldus. Lazaro melléje kuporodott, el?vett egy ezüst?t, és már azon volt, hogy f?lébreszti, mikor amaz magától f?lriadt. Ell?kte magától az ?reget, és ültében a f?ld?n csúszva elhátrált t?le.

  – Mit akarsz te t?lem?! Nincsen semmim, azt se adom oda!

  – én adni akarok neked, nem elvenni…

  Lazaro megvillantotta neki a két g?b?s ujja k?zé vett dukátot. A koldus erre megráncolta a homlokát, de k?zelebb nem j?tt.

  – Az éjszaka k?zepén nem szokás alamizsnálkodni…

  – Nem is alamizsnának szánom. Ez a béred fele, ha idehívod nekem a k?rnyék minden koldusát. Megbántam a b?neim, és szét akarom osztani a vagyonom a szegények k?z?tt.

  A fickó megvakarta az állát. Aztán a loncsos fejét is.

  – Add nekem, majd szétosztom én helyetted!

  Már vette is el? a szalonnázó bicskáját, hogy a szavainak nyomatékot adjon. Lazaro megboldogult legénykorában sem mozdult olyan fürgén, mint amikor a kezét lefogta. A rossz térdébe belehasított a fájdalom.

  – Mit csinálsz, te üt?d?tt?! – sziszegte düh?sen – Itt van az ?rd?g a hátam m?g?tt, ha kirabolsz, elvisz mind a kett?nket!

  A koldus szeme kikerekedett ijedtében, de akárhogy meresztette, nem látott ?rd?g?t. Bostor elkuncogta magát. Az orrából kigomolygó kénes g?z elnyomta még a nyomor szagát is. Lazaro odakapta a fejét, aztán visszafordult az ágrólszakadt atyafihoz. Markába nyomta a dukátot, lelkére k?tve, hogy szedje a lábát, mert pirkadatnál tovább nem maradhat, és oda lesz a pénz. Nem kellett kétszer mondania.

  Fertály óra múlva kezdtek el szállingózni: csavargók, iszákosok, nincstelen balekok. Nyomorúságtól id? el?tt elaggottak. Csonka kez?ek, ferdehátúak, világtalanok. Még egy lábatlan is j?tt, fogantyús, tenyérnyi deszkadarabokra támaszkodva tette magát mindig el?bbre a kezeivel. Vagy húszan gy?ltek ?ssze a templomajtó k?rül, mire az els? koldus visszatért. Lazaro kiadta nekik, hogy tartsák a markukat, ? meg majd k?rbejár, és egyesével szétosztja k?ztük, ami nála van. Nem tartoznak érte semmivel, adomány ez, amivel a b?neiért vezekel.

  – Vezekelni akarsz, te kurafi?! – fortyant f?l az egyik koldus – Lazaro Bernal, adok én neked mindjárt vezeklést…!

  Félrel?kte az el?tte álló sorstársait. ?szt?vér, csimbókos hajú, villogó szem? alak volt. Lazaro ?szt?n?sen hátrált volna egy lépést, de a templomajtó útját állta.

  – Nem emlékszel rám, mi? Hortun vagyok, a csizmadia. Hetven maravédit adtál k?lcs?n, hogy be tudjak lépni a céhbe, de olyan kamatra, hogy belegebedtem!

  Lazarót kiverte a hideg veríték. Mormogás futott végig a cs?dületen.

  – én meg Suero! Gyapjúkeresked? voltam, mint te! Mikor nem ment a bolt, t?led kértem k?lcs?n, aztán úgy jártam, mint ez az Hortun! Még a boltomat is elvetted!

  Az ?regember torka úgy szorult ?ssze, mintha egy láthatatlan vasmarok fonta volna rá az ujjait. Hátrálni próbált, de nem volt hová. A rongyok alól kaviccsal t?m?tt szüty?k, furkósbotok, rozsdás b?k?k kerültek el?.

  – Ti beszéltek? – rivallt rájuk egy vénasszony – Nekem az uram kapott t?le hitelt, hogy birkát vegyen. Minden ráment: a nyáj, a ház, a f?ld! Kétnaponta jó, ha eszünk! Kétnaponta!!!

  Lazarót nekinyomták az ajtónak. A szemei kimeredtek a rémülett?l.

  – Bostor! BOSTOR…!!

  Az ?rd?g a koldusok m?gül figyelte, mi t?rténik, láthatatlanná tev? k?penye rejtekében. Karba tett kézzel vigyorgott.

  Az ?reg rúgkapált, üt?tt, taszajtott, és üv?lt?tt, ahogy a girhes torkán kifért. A koldusok nem maradtak adósai semmivel. Szeme felé mocskos kezek kapkodtak. Térdét, sípcsontját bocskoros, rég lefagyott ujjú lábak rúgdalták. Karjára, vállára záporoztak az ütések. Csak azért maradt eszméletén, mert támadói még nála is nyomorultabb állapotban voltak.

  – Bostor, segíts…!

  A pokol küld?tte nem mozdult a helyér?l, csak a kecskeszakállát tekergette az ujjaival. Lazarót már olyan er?vel passzírozták az ajtónak, hogy nem kapott leveg?t. Vicsorogva, h?r?gve verg?d?tt a mosdatlan testek szorításában. érezte, ahogy a tagjaiból kifolyik a kevés megmaradt er?. Kattant m?g?tte a zár. A hátát támasztó ajtó elt?nt, és hirtelen vagy féltucat vézna koldus alatt találta magát.

  Cristobal atya hangját csak akkor ismerte fel, amikor így vagy úgy, de mindenki lekászálódott róla. Mohó kortyokban vette a leveg?t, és fogalma sem volt, hogy lehet még életben. Mindene fájt. Képtelen volt megmozdulni. Aztán hallotta, ahogy az atya a város?r?kkel veszekszik. Szokás szerint kés?n j?ttek, de agyba-f?be verték, akit csak láttak. Legalább betámogatták Lazarót a paplakba. ágyba fektették. Cristobal nehéz v?r?sbort itatott vele, attól egy kicsit életre kapott. Mire az ?rség elment, már fel tudott ülni.

  * Juderia: zsidónegyed. 1480-tól kezdve fallal kellett leválasztani a város t?bbi részér?l.

  ** 1 arroba = 14,7 kg

  *** Converso: a kikeresztelkedett zsidókra használt kifejezés, pejoratív él nélkül.

  *** Dante Isteni színjátékában a negyedik k?rben b?nh?dnek a kapzsik (7. ének).