A 3. hadsereg útja Lohejkig, és a Lohejk-k?rnyéki harcok

  A Remor 16-án vívott csata után sokkal kedvez?bbé vált a hadászati helyzetünk. Az elfogott toroniaktól tudtuk, hogy már nem áll jelent?s toroni er? t?lünk délre, az északról nyomunkba ered? toroniak pedig minden nappal egy kicsit jobban elmaradtak t?lünk. Mindazok a fogások, amelyek a szeréncsetlen Erias tábornok kezében hatástalannak bizonyultak Ralk tábornok ellen, a toroniak ellen fényesen beváltak. Akárhogy hajtotta embereit az üld?z? toroni kül?nítmény parancsnoka, napi három mért f?ldnél t?bbet nem tudott megtenni az útakadályaink és a hátvédünk rajtaütései miatt, vagyis a távolság a mi és az ? hadz?münk k?z?tt nem cs?kkent.

  Remor 17-én és 18-án megtettük a nehéz útviszonyok esetére is el?írt három mért f?ldet, 19-én pedig négy mért f?ldet haladtunk el?re. Ezen a napon az id?járás eléggé kitisztult ahhoz, hogy a minket üld?z? toroni hadsereg létszámát a pegazuslovasok hitelt érdeml?en megállapíthassák. Nyolc légió, és a szokásosnál jóval nagyobb arányú lovasság, tizenhat lovasezred alkotta ezt az ellenséges hadoszlopot. Ez a mintegy 80 000 f?nyi kül?nítmény azt jelentette, hogy a toroniak t?bb mint 100 000 katonát vesztegettek el a 3. hadsereg megsemmisítésére, vagyis a reguláris haderejük egyharmadát. Most már csak annyi volt a dolgunk, hogy ezt a kül?nítményt elég sokáig távol tartsuk az észak-Rhinben folyó hadm?veletekt?l, hogy a mi f?seregünk kihasználhassa a kiegyenlít?d?tt esélyeket.

  Tovább t?rtünk hát el?re dél felé, de némileg lassítva az iramon, nehogy üld?z?ink kedvüket veszítsék. Egyre mélyebben behatoltunk arra a vidékre, amelyet még nem pusztított el a háború. Toroni szemmel nézve ezek ritkán lakott f?ldek voltak: errefelé nem irtották még ki minden megm?velhet? területr?l az erd?ket, és a falvak sem épültek szinte egymás mellé, de még mindig gazdagabb vidék volt ez, mint akár az Unió legs?r?bben lakott északi f?ldjei. Most, hogy a toroni nemesi felkel?k nem kaphattak már segítséget a reguláris hadseregt?l, maguknak kellett a lakosság akarata ellenére is megsemmisíteni a készleteket és a településeket, mik?zben magát a lakosságot ki kellett volna telepíteniük.

  Ez a feladat meghaladta a nemesi felkelés erejét. Nemcsak a szervezettségük volt elégtelen, hanem a fegyelmük is: a nemesi felkel?k egyszersmind az elpusztítandó vidék birtokosai, és módosabb gazdái is voltak, akik ezer szállal k?t?dtek a helyi lakossághoz. így aztán egy darabig nem volt szükség sem élelemteremtésre, sem szipolymohákra, sem a készleteink további apasztására, mert élelemb?l és takarmányból is meghagyott eleget a visszavonuló ellenség ahhoz, hogy a hadsereg igényeit kielégíthessük.

  Remor 22-én elértük a tengert. Az út itt kettévált: az egyik ág k?zvetlenül a tengerparton haladt, a másik jó egy mért f?lddel beljebb, a szárazf?ld?n. A parton ki lettünk volna téve a toroni flotta tüzérségének, ezért inkább a másik ágat vettük használatba.

  Annak, hogy a tengert elértük annyi hátránya mindenképpen volt, hogy a mi ellátásunk ett?l fogva nehezebbé, az üld?z?inkké pedig k?nnyebbé vált. A toroni flotta jóval nagyobb hatékonysággal pusztította a készleteket, mint a nemesi felkelés, és hatalmas szállítókapacitásával gond nélkül elláthatta a nyomunkban haladó sereget, amelyet eddig ugyanannyira sújtott a hadszíntér felperzselése, mint minket.

  Ezt az üld?z? sereget egyébként eddigre elég k?zel engedtük magunkhoz, hogy a mi hátvédünknek minden nap harcokat kelljen vívnia az ? el?védjükkel. Egy ilyen kisebb ?sszecsapásban elesett a toroni hadoszlop parancsnoka, akinek megvallom, már nem is emlékszem a nevére, mert a hadjáratban olyan jelentéktelen szerepet játszott.

  Utóda, Morek Alrioi azonban nagyon is tehetséges, és jelentékeny hadvezérnek bizonyult. Ez a toroni hadvezér nemhogy nem rendelkezett kyr felmen?kkel, hanem egyenesen a tengerentúli tartományokból származott – a szó szoros értelmében új ember volt. Elképzelhet? tehát, hogy milyen elszántságról és hozzáértésr?l kellett tanúbizonyságot tennie ahhoz, hogy ilyen magasra emelkedjen a toroni hadseregben, ahol az érdemek mellett bizony a származás is d?nt? fontosságú el?remenetel szempontjából.

  Morek Alrioi legt?bb kollégájával ellentétben nem a gyalogságnál, hanem a lovasságnál szolgált, miel?tt bekerült a vezérkarba, és ez meg is látszott rajta. A legt?bb toroni hadvezér a lovasságra szükséges rosszként tekintett, és a légióitól várta a gy?zelmet.

  Alrioi viszont nem kisegít?ként használta a lovasságot, hanem f? fegyvernemként. A nehézkes, nagy toroni lovasezredeket a mi zászlóinkhoz hasonló kisebb és mozgékonyabb egységekbe szervezte, ugyanakkor amennyi lovasát csak tudta nehéz fegyverzettel szerelte fel. Igazi nehézlovasságot ugyan még nem szervezett, de néhány ezrede legalább már a mi k?zépnehéz lovasságunk szintjét elérte harcértékben.

  A d?nt?en lovassági jelleg? csatározásokban mindjárt meg is látszott a hadvezérváltás. Eddig nem kerültünk szembe Alrioi saját ezredeivel, de most ezek kerültek az élre, és valóban sok borsot t?rtek az orrunk alá, s?t még néhány jelentéktelenebb gy?zelmet is arattak a mi elbizakodott hátvédünk f?l?tt. A III. hadtest egyik ilanori zászlaját Remor 27-én csapdába csalták a császáriak, és fogságba ejtették. Két nappal kés?bb egy dwoon k?zépnehéz zászló jutott ugyanerre a sorsra a II. hadtestb?l.

  Remor 31-én megbízható hírt kaptam róla, hogy a mi f?seregünk csatát vívott Porirjesnél a toroni f?sereggel, és a mieinké lett a gy?zelem. A császáriak f?ladták Rhin visszahódításának tervét, és visszaindultak Gedaga-yggirbe, az északi Sz?vetség hadai pedig üld?z?be vették ?ket.

  Puszta véletlenségb?l mi is ekkor fedeztük fel a t?kéletes csatateret, ahol t?nkreverhettük a 3. hadseregnél jóval er?sebb toroni hadoszlopot. Az út egy Lohejk nev? falutól délre két domb k?z?tt vitt el. A két emelked? k?z?tt széles v?lgy feküdt, amely azonban nem simult bele újra a síkságba dél felé, mert ott egy harmadik domb emelkedett. A két északibb fekvés? dombot s?r? erd? borította: a keletin a IV. hadtest rejt?z?tt el, a nyugatin az I. A III. hadtest volt a csali, amely a hosszú v?lgy végében, a déli domb lábánál állt fel, míg a II. hadtest a dombtet? m?g?tt, takarásban állt. A legnehezebb feladat Ralk tábornoknak, és orkjainak jutott: nekik kellett lezárniuk a csapdát, ha a toroni sereg belesétált, ezért ?k a keleti dombról valamelyest lehúzódó erd?ben, a domb keleti lábánál rejt?ztek el. én magam velük tartottam.

  This text was taken from Royal Road. Help the author by reading the original version there.

  A lesben álló hadosztályok elrejtése a felderít?k el?l nem volt egyszer?, de az ellenség varázstudói el?l elleplezni ?ket még nehezebb és id?igényesebb feladatnak bizonyult. A hadseregben szolgáló papi személyek órákig tartó ?sszehangolt fohászkodására volt szükség a rejt?varázs létrehozásához, de igyekezetünket végül siker koronázta, és végre minden készen állt az ?sszecsapáshoz.

  32-én reggel kezdtünk hozzá a hadsereg elrendezéséhez, és már délután volt, mire végeztünk az el?készületekkel: épp id?ben, hogy a v?lgybe benyomuló toroni el?had ne vehessen észre semmit a hadrendbe állított III. hadtesten kívül.

  A toroni el?véd azonnal megtorpant, és hadrendbe állt, majd a folyamatosan beérkez? egységekkel meger?s?dve lassan el?re indult. A császáriak balszerencséjére Alrioi tábornok aznap a derékhaddal tartott, és csak a dél utáni harmadik órában ért a csatatérre, amikorra a seregének már legalább a fele besétált a csapdába.

  Alrioinak az ?szt?nei megsúghatták a készül? katasztrófát, mert amint áttekintette a csatateret, visszavonulót fújt, hiába biztosították a varázstudói, hogy aggodalomra semmi ok. A visszavonulásra azonban már nem került sor, mert Liromag és ard Harneor lesben álló hadtestei lecsaptak. A v?lgyben lév? toroni alakulatok hadrendje szétzilálódott. Alrioin azonban ismét tanúságot tett nem mindennapi képességeir?l, mert ahelyett, hogy minden erejét ?sszegy?jtve a v?lgyben rekedt csapatai segítségére sietett volna, megérezve, hogy honnan várhatja a k?vetkez? csapást, elkezdett felépíteni egy kelet felé néz? pajzsfalat. Hideg fejjel gondolkodott, és belátta, hogy csapdába esett csapatai számára most az a legfontosabb, hogy a visszavonulási útvonalat nyitva tartsa.

  Látva, hogy mit m?velnek a toroniak, Ralk tábornok támadást rendelt el. Az V. hadtest orkjai kit?rtek az erd?b?l, és a kizárólag az orkokra jellemz? elképeszt? fegyelemmel és gyakorlottsággal lépésben haladva építették fel a maguk pajzsfalát. De én láttam, hogy mire sor kerül a k?zelharcra, már a toroni pajzsfal is készen fog állni, ezért kíséretem élén el?re rúgtattam, és megrohamoztam a még csak két sor mélység? alakzatot. Mind?ssze huszonegynéhány tiszt volt velem, de valamennyien nehézvértes lovasok voltak, akik bírtak a szellem hatalmával, így els? próbálkozásra átt?rtünk a túl vékony pajzsfalon, a rést pedig kiszélesítették a nyomunkban haladó farkaslovasok. Alrioin a saját kísérete élén megkísérelt egy ellentámadást, de elesett, akárcsak a helyettese, és a toroni védelem megszervezését néhány percig senki sem vette a kezébe – utána pedig kés? lett, mert az V. hadtest pajzsfala legázolta a védelem magvát adó légiót, majd átrendez?dve lezárta v?lgyszájat.

  A toroni sereg fele kívül rekedt a csapdán, de annál k?nnyebb dolgunk volt azzal a felével, amelyik belesétált. A varázshárítókból hamarosan kifogytak, és a csatamágusaink rendet vágtak az ?sszet?m?r?d?tt légiókban és ezredekben, amiket most már minden oldalról egyre ?sszébb szorítottak a mieink. A gyalogosaink és a lovasaink lassan, lépésben nyomultak el?re, zárt formációjukat meg?rizve, ezeken a szoros alakzatokon pedig minden kit?rési kísérlet megfeneklett.

  Csaknem egy órába telt, amíg a v?lgy?n kívül álló toroniak úrrá lettek a f?vezér, és helyettese halálát k?vet? z?rzavaron, és hadrendbe álltak az V. hadtest megtámadásához. Az orkok azonban a v?lgyszájban építették fel a pajzsfalukat, és a déli kyrek nem tudták ?ket átkarolni. A lovasság rohamai éppen úgy megt?rtek, mint a légiósok ékei.

  A dél utáni ?t?dik órában azonban a kezdeti elsietett rohamokat f?lváltotta egy jóval módszeresebb taktika: a toroniak egy a miénkkel megegyez?en széles, de annál jóval mélyebb pajzsfalat állítottak fel, és ezzel kezdtek minket hátratolni. A nagy nyomás alatt lépésr?l lépésre hátrálnunk kellett, de a pajzsfalunkra ugyanakkor belülr?l, a csapdába esett toroniak fel?l is jelent?s nyomás nehezedett.

  üzenetet küldtem Harneor tábornoknak, aki a nehézlovasságát mindeddig visszatartotta a küzdelemt?l, és most ezzel a hadosztállyal nyugat fel?l megkerülve a dombokat, oldalba támadta a toroniakat. A roham átt?rt az oldalvédet alkotó lovasságon, és azzal fenyegetett, hogy rendetlenségbe hozza a toroni gyalogságot is, ezért a légiósok pajzsfala hátrálni kezdett, hogy újraszervez?dj?n. Az orkok pajzsfala ekkor Ralk tábornok parancsára kettévált, és egy keskeny utat engedett a csapdába esett toroniaknak. Ezek teljes rendetlenségben tódultak ki a v?lgyszájon, és egyel?re lehetetlenné tették, hogy a pajzsfaluk újra el?renyomuljon.

  A harc és a mészárlás cs?kken? hevességgel egészen s?tétedésig folytatódott, ekkorra nem maradt már él? toroni a v?lgyben.

  A Lohejk mellett vívott csata a 3. hadsereg fényes gy?zelmét hozta. Bár a tervünk csak részben vált be, így is nagyon súlyos veszteségeket okoztunk az ellenségnek, míg mi magunk nem sok katonát veszítettünk, s?t, a csata utáni fogolycsere során visszakaptuk azt a t?bb mint 600 emberünket, akik az elmúlt napok során estek fogságba.

  A v?lgyben ?sszesen 17 000 toroni halottat számoltunk ?ssze, és az a légió is súlyos veszteségeket szenvedett, amely az V. hadtest rohamát próbálta megállítani a csata kezdeti szakaszában, így aztán nem járhatunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a minket üld?z? toroni hader? egynegyede megsemmisült. Ezzel szemben nekünk 1213 halottunk és elt?ntünk volt, és valamivel t?bb mint 2000 sebesültünk.

  De a harcok nem értek még véget. A toroniak még mindig túler?ben voltak, és az új parancsnokuk, Suaic el-Riam úgy gondolta, hogy kell? határozottsággal még fordíthat a hadjárat menetén, ezért a másnapi fogolycsere után ismét megtámadott minket. A dombok k?zti v?lgybe érthet? módon nem küld?tt csapatokat, hanem a küls? íven támadva próbálta a magaslati pontokat egyesével bevenni, de az erd?vel ben?tt dombokon kialakított állásaink kitartottak, és a toroniak újabb ?tezer embert veszítettek a nap végére, k?ztük Suic el-Riamot. Utódja, akinek a nevére szintén nem emlékszem haditanácsot hívott ?ssze, amire az ?sszes megmaradt toroni f?tiszt hivatalos volt. A tanácskozás azonban nem tartott sokáig, mert a meglazult fegyelm? táborba sikeresen beszivárgott néhány ügyn?künk, és felgyújtották a haditanácsnak helyt adó sátrat.

  A f?tisztek test?reit már el?bb lemészárolták, így aztán k?nnyedén levághatták az ég? sátorból kirontó kyr tiszteket, miel?tt ?ket magukat elérhette volna az elkésett bosszú.

  A toroni hadsereg pár napon belül négy f?vezért veszített el, és egyetlen tábornoki rangú f?tisztje sem maradt. A rangid?s tiszt, Merlac Hormeion, aki az egész sereg irányítását átvette korábban még légióparancsnok sem volt, és nem érezte magát késznek a feladatra, hogy szembeszálljon az északi Sz?vetség legjobb hadvezéreivel. Aztán a seregének is szüksége lett volna némi átszervezésre, így aztán 34-én hajnalban felkerekedett, és mit sem t?r?dve a portyázóink zaklatásával egész nap menetelt. 35-én, mikor megbizonyosodott róla, hogy a 3. hadsereg z?me nem k?vette, nekilátott er?dített táborokat építeni a tengerparton, hogy biztonságban érezhesse magát a rajtaütéseink ellen, és nyugodtan átszervezhesse a most már az ? gondjaira bízott hadsereget.

  Más feljegyzések tanúsága szerint maga Rosten Harneor végzett vele párviadalban.